Nemzetközi foci

A PL egyik legjobb játékosára hajtott volna rá a Barcelona

Angol értesülések szerint Virgil van Dijkre vetettek szemet a katalánok, akikkel végül szóba sem állt a játékos.

A Mirror azt írja, az FC Barcelona igyekezett kideríteni, miként szerezheti meg a nyári átigazolási időszakban az FC Liverpool védőjét, Virgil van Dijket. A holland bekk 2018 januárja óta erősíti a „vörösöket”, a klub színeiben idén megnyerte a Bajnokok Ligáját, míg a Premier League-ben nüanszokkal maradt le a bajnoki címről – végül ezüstérmes lett.

A 28 éves hátvéd óriási szezont futott – akár a szó szoros értelmében is: ő lett a BL leggyorsabb játékosa –, elévülhetetlen érdemei voltak a csapat sikereiben, nem véletlen, hogy a játékostársak szavazatai alapján ő volt az angol élvonal legjobb labdarúgója. Van Dijk további díjakra is esélyes: többek között az Aranylabda egyik favoritjának tartják a szakértők.

A lap úgy tudja, a Barcelonánál a Liverpool elleni búcsút követően merült fel a játékos leigazolása, azonban az ötlet nagyon hamar falakba ütközött: a Mirror azt írja, a játékos képviselői tárgyalás nélkül hajtották el a spanyol vezetőket.

Kiemelt kép: Gabriel Bouys/AFP

Olvasói sztorik