Nemzetközi foci bajnokok ligája

A Groupamában tenné könnyűvé a Fradi elleni BL-párharcot a Ludogorec

Sztojcso Sztojev vezetőedző jó eredményben bízik Budapesten.

Sztojcso Sztojev, a bolgár Ludogorec labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint együttese azért jött Budapestre, hogy a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-selejtező párharc szerdai első felvonásán olyan eredményt érjen el, amellyel könnyűvé teheti maga számára a jövő heti visszavágót.

A bolgár bajnok szakembere kifejtette: nagyon messzire szeretnének jutni a Bajnokok Ligájában, így a Ferencváros elleni párharcot csak az első lépcsőnek tartják ezen az úton.

Egy győzelemnek nagyon örülnénk, de a döntetlen is jó lenne a számunkra

– fogalmazott Sztojev, aki szerint a Ferencváros játékosai jó állapotban vannak.

Elmondta, hogy a felkészülés során nem sikerült ugyan mindent elvégezniük, amit elterveztek, de emiatt nem aggódik, mert a visszavágóig még bepótolhatják az elmaradottakat. A továbbjutási esélyeket nem akarta százalékosan megnevezni, mert szerinte a futball nem matematika.

Csapatáról annyit mondott még, hogy a két új szerzemény, Jorginho és Stéphane Badji nincsenek még jó formában, bár előbbi játszott az Afrika Kupán, ám ha szükség lesz rájuk, akkor bevethetik őket. A Lokomotiv Plovdiv elleni Szuperkupa-mérkőzésen megsérült balhátvédről, Anton Nedjalkovról annyit mondott, hogy az utolsó két edzésen már teljes értékű munkát végzett, ezért „nem lesz vele gond”.

Sztojev újságírói kérésre összehasonlította a Ludogorecet tavaly elbúcsúztató Vidit a Ferencvárossal, eszerint az inkább védekező felfogású fehérváriakkal szemben a Ferencváros elsősorban labdabirtoklásra törekszik, s mivel saját csapatára is ez jellemző, ezért szerinte a nézők számára élvezetes lehet a szerda esti mérkőzés. Megjegyezte, egy éve még nem ő irányította a Ludogorecet.

Plamen Ilijev, a Ludogorec kapusa megjegyezte, videón kielemezték a magyar bajnok játékát, ez alapján feltűnt neki, hogy a ferencvárosi játékosok szeretnek távolról kapura lőni, s jól használják ki a rögzített helyzeteket, de emiatt nem tart az ellenféltől, mert más mérkőzésen is előfordulnak ilyen helyzetek.

Ismerjük a Ferencváros játékát, nehéz párharcot várok, de remélem, jó eredménnyel várhatjuk majd a visszavágót

– jelentette ki a kapus.

A BL-selejtező első fordulójának első felvonását a Groupama Arénában rendezik 20 órától, a visszavágóra jövő szerdán kerül sor Bulgáriában. A főtáblára jutásért négy párharcot kell nyerni, a vesztes még az Európa Ligában próbálkozhat.

MTI/Kiemelt kép: Szirtesi László/Getty Images

Olvasói sztorik