Nemzetközi foci

„Kaphatnék munkát valakitől?” – poénkodva keres csapatot Dani Alves

Mindenki elégedetten nyilatkozott a Copa América fináléja után.

Tite, a brazil válogatott szövetségi kapitánya a Copa América megnyerését követően úgy érzi, hogy edzői karrierjében szintet lépett. A házigazda brazilok a vasárnap esti döntőben 3-1-re bizonyultak jobbnak Perunál, az 58 éves szakember érhetően boldogan nyilatkozott a lefújást követően.

Most már mondhatom, hogy edző vagyok: trófeát nyertem a Maracana Stadionban, a futball szentélyében

– nyilatkozta Tite. Hozzátette: szavakkal el sem tudja mondani azt a boldogságot, amit érez.

Ricardo Gareca, a peruiak argentin szövetségi kapitánya az elveszített döntő után sem volt csalódott, és elismerte, hogy a brazilok megérdemelten nyertek. A szakember szerint a legfontosabb az, hogy hozzá hasonlóan éreznek a perui drukkerek is, akik így izgatottan várják a nemzeti együttes következő időszakát.

Bejutottunk a döntőbe, esélyünk volt arra, hogy megnyerjük a trófeát. Sokat javultunk a csoportkörben a braziloktól elszenvedett 5-0-s vereség óta. A fináléban voltak jó pillanataink és nagyon hatékonyan ellenálltunk a favorit házigazdáknak

– mondta Gareca. Hozzátette: jó úton járnak a csapatépítésben, és azon kell továbbmenniük, változatlan intenzitással.

– Nem engedhetjük meg magunknak, hogy elégedetté váljunk. Folytatnunk kell ezt az alázatos munkát, hogy ezen a szinten tudjunk maradni – utalt Gareca arra, hogy tartósan felvehetik a versenyt a kontinensen meghatározó Argentínával, Brazíliával és Uruguayjal. Közölte: Peruban nincsenek ezerszámra tehetségek, mint a másik három országban, viszont van ötven játékosuk, akikkel versenyképesek tudnak lenni a világon bárkivel.

Sorra kapja a brazil beszólásokat Lionel Messi
Nem értenek egyet az argentin csillag nyilatkozatával.

Gareca 2015 februárja óta ül a perui kispadon, irányításával az együttes tavaly 36 év után játszhatott a világbajnokságon – és ott sem vallott szégyent –, míg a Copa América döntőjébe 44 év után jutott be. Az edzőnek érhetően megnőtt az ázsiója, a sajtóban már azt sem tartották elképzelhetetlennek, hogy átveszi Lionel Scaloni helyét az argentin válogatottnál. Gareca az erre vonatkozó kérdéseket elhárította. Közölte: elkötelezett, hogy Perut ismét kivezesse a vb-re.

– Peru az az ország, amely mindent megadott nekem, mostantól csak a közös munkára és a vb-re fókuszálunk. Semmi esélye nincs annak, hogy máshol folytassam – mondta.

A finálé egyik főszereplője Gabriel Jesus volt, aki a perui egyenlítést követően az első félidő hajrájában ismét előnyhöz juttatta a brazilokat, majd a 70. percben 2-1-es állásnál piros lapot kapott. A játékos nehezen dolgozta fel, hogy a második sárga lappal kiállították: előbb a játékvezetőnél tiltakozott, majd a pályáról lefelé menet könnyes szemmel öklözött bele néhány tárgyba. Utóbb azonban elismerte, hogy hibázott.

Copa America: sírva fakadt a brazil csatár, de nem örömében
12 év elteltével újra Brazília ült fel Dél-Amerika trónjára, miután a vasárnap esti Copa America döntőben 3-1-re legyőzte Perut. Gabriel Jesus örömébe üröm vegyült.

– Elnézést kell kérnem, elkerülhető lett volna a kiállítás. Még nem nőttem fel egészen az ehhez hasonló feladatokhoz – nyilatkozta a Manchester City 22 éves támadója. Hozzátette: bocsánatot kér azoktól is, akiket esetleg a túlfűtött gólörömével sértett volna meg. Gabriel Jesus elárulta: a tavalyi világbajnokság óta sokat fejlődött a klubjában.

A torna legjobb játékosának a brazilok 36 éves csapatkapitányát, Dani Alvest választották meg, aki a tőle megszokott vicces stílusban nyilatkozott, elsősorban a jövőjéről.

– Most nem tudok játszani a válogatottal és a klubommal sem. Kaphatnék munkát valakitől? – kérdezte az újságíróktól a jobbhátvéd, akinek június végén lejárt a szerződése a francia bajnok Paris Saint-Germainnél, és minden bizonnyal tucatnyi ajánlat között válogathat.

Kiemelt kép: Carl DE SOUZA / AFP

Olvasói sztorik