Nemzetközi foci

Hidegrázós beszédet mondott a kieső brazilok sztárja

Marta neve még azok számára sem ismeretlen rendszerint, akik nem követik a női futballt. A rend kedvéért azért elmondjuk,

ő az a 33 éves futballista, aki a férfiak és nők mezőnyét összevetve is a világon a legtöbb gólt szerezte a vébék történetében: 19 meccsen 17 gólt termelt – Miroslav Klose mögötte a második 24/16-os mérleggel.

Csakhogy Marta idén, pályafutása ötödik és vélhetően utolsó világbajnokságán sem tudott nyerni, Franciaország ugyanis 2-1-re nyert hosszabbítás után a negyeddöntőben.

A legendás csatár nagyon kiakadt a meccs hajráján, így amikor a kamerák elé lépett, volt mit mondania.

Rajtatok múlik a női futball életbenmaradása. Gondoljátok végig, becsüljétek meg. Szükségünk van a segítségetekre, az elején sírnod kell, hogy a végén mosolyoghass. Ezért kérem a lányokat, hogy többet akarjanak, keményebben edzenek és törődjenek magukkal úgy, hogy kilencven után még harminc percet bírjanak. Nem lesz mindig Formiga, Marta és Cristiane

– mondta hevesen gesztikulálva Marta.

Később egyébként elmondta, hogy történetesen a franciák elleni meccsen jól küzdött a csapata és az ilyen összecsapások segítenek növelni a női labdarúgás jóhírét.

A nőkért harcol a focivébék történetének leggólerősebb játékosa
Marta az ötödik vébéjén szerepel, mindegyiken szerzett gólt, összesen már 17-nél tart, és ki tudja, hol a vége.

A franciák negyeddöntős ellenfele a Spanyolország-Amerika mérkőzés győztese lesz majd.

Kiemelt kép: Alex Grimm/Getty Images

Olvasói sztorik