Nemzetközi foci sport

Luis Enrique elköszönt: a búcsúszavai hallatán sem lettünk okosabbak

Ismét kapitányt váltottak a spanyolok.

Szerdán rendkívüli sajtótájékoztatón jelentették be, hogy Luis Enrique elköszön a spanyol nemzeti együttestől. A helyét korábbi segítője, Robert Moreno veszi át.

A szövetségi kapitány meglehetősen rövid ideig irányíthatta a válogatottat. A 49 esztendős szakembert tavaly július 9-én nevezték ki, szeptember 8-án, győzelemmel debütált az angolok elleni, idegenbeli Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

Idén március 26-án derült ki, hogy a kapitány személyes (családi) okok miatt kénytelen távol maradni a csapatától, amely nélküle győzött Málta, Feröer-szigetek és Svédország ellen.

Luis Enrique nem vett részt a szerdai sajtótájékoztatón, ám nyilatkozatot adott ki, melyben megköszönte a közös munkát a játékosainak, illetve a szakmai stáb tagjainak.

Mivel az okok, amelyek miatt hiányoztam a legutóbbi mérkőzésekről, megakadályozták, hogy normális szövetségi kapitányként dolgozzak, úgy döntöttem, hogy elhagyom ezt a pozíciót. Köszönöm a szövetség illetékeseinek a bizalmat és a megértést. Külön köszönet a stábom valamennyi tagjának és a labdarúgóknak. Szívből köszönöm a médiának is, hogy tiszteletben tartotta a helyzetet

– búcsúzott Luis Enrique.

Kiemelt kép: Jose Breton/NurPhoto via Getty Images

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.