Nemzetközi foci

Van az a pénz, amiért a PSG eladná Neymart

Bár javában tart a nyári szünet az európai klubfutballban, Párizsban eléggé felpörögtek az események. A PSG pénteken kinevezte – ismét – a brazil Leonardót sportigazgatónak, akitől azt várják, hogy rázza gatyába az egész porjektekt, ami nem szállítja a nemzetközi sikereket.

Ezzel összhangban a klubelnök, Nasszer al-Kelaifi is fenyegető üzenetet küldött a labdarúgóknak, amikor a France Footballnak azt nyilatkozta, hogy:

Itt az ideje, hogy a játékosok is nagyobb felelősséget vállaljanak. Nem azért vannak itt, hogy jól érezzék magukat. Ha valakinek ez nem tetszik, annak ciao, az ajtó nyitva van.

Mindezek után robbantotta a hírt vasárnap este a L’Equipe, hogy ezen szellemiség mentén már nem is annyira Neymarban látják a jövőt a párizsiak. Épp ezért, ha érkezik érte megfelelő ajánlat, szívesen elengedik, a francia sportlap pedig összeszedte, kik lehetnek a lehetséges kérők, szerintük a Barcelona, a Real Madrid és a Manchester United kerülhet ki elsősorban a brazil következő klubja.

Neymar 2017-ben érkezett a PSG-hez, és ugyan nyert már vele öt trófeát a csapat, a Bajnokok Ligájában egyszer sem jutott tovább a nyolcaddöntőnél. A brazil ráadásul többször is kidőlt sérülés miatt, illetve sokszor kerül a hírekbe magánéleti ügyeivel – legutóbb nemi erőszakkal vádolták meg. A L’Equipe cikke szerint a játékos is szeretné maga mögött hagyni Párizst.

Nyitókép: Xavier Laine/Getty Images

Olvasói sztorik