Nemzetközi foci

Ebből háború lesz: Totti távozni akar a Romától

Korábban a témában:

Új edzője már van a Romának, a következő idénytől ugyanis a portugál Paulo Fonseca irányítja a csapatot, de úgy tűnik, Daniele De Rossi után újabb legendás alak hagyja el a klubot.

Meglepő, hogy ki lett a Roma edzője
Az új edző előző csapatával az elmúlt három idényben egyaránt duplázni tudott.

Francesco Totti 13 évesen került a Romához, amelyet 2017-ig játékosként szolgált, végül egyszeres olasz bajnokként, kétszeres olasz kupa- és Szuperkupa-győztesként, többszörös klubrekordeként, a Serie A történetének második legjobb góllövőjeként vette le a legendás tízes mezt.

Visszavonulása után az öltözőből a klubházba tette át a székhelyét, klubigazgatója lett a Romának, most pedig a technikai igazgatói posztot ajánlotta fel neki James Pallotta elnök.

Totti azonban ezt nem akarja elfogadni, és hétfőre sajtótájékoztatót hívott össze, ahol az olasz sajtó szerint bejelenti, hogy a távozik.

A közösségi médiában nagy vihart kavart a kiszivárgó információ, a Roma-drukkerek őrjöngenek, és nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel illetik Pallottát.

A Football Italia szerint Totti viszonya akkor romlott Pallottával, amikor a korábbi sportigazgató, Monchi márciusban távozott, majd amikor az elnök kirúgta Eusebio Di Francesco edzőt. Ráadásul a legenda Pallotta tanácsadójával, Franco Baldinivel is nagyon rossz viszonyt ápolt, és úgy érezte, technikai igazgatóként nem lenne igazán komoly döntéshozó pozícióban.

A Sky Sport Italia azt írja, Baldininek jóval komolyabb szerepe van, mint szimplán tanácsadói, valójában ő döntötte el, hogy Fonseca legyen az új edző, miközben Totti Roberto De Zerbivel és Szinisa Mihajloviccsal tárgyalt.

A fentiekből is látszik, hogy jó nagy káosz van a Románál, kérdés, mi lesz a folytatás, ha Totti tényleg elköszön. Az biztos, hogy a szurkolókat nehéz lesz lenyugtatni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
SINGAPORE, SINGAPORE - JULY 21: Cristiano Ronaldo of Juventus in action during the International Champions Cup match between Juventus and Tottenham Hotspur at the Singapore National Stadium on July 21, 2019 in Singapore. (Photo by Pakawich Damrongkiattisak/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.