Nemzetközi foci

Maldini, Boban: klublegendákat állított csatasorba az AC Milan

Az olasz technikai igazgató, a horvát szakmai igazgató lesz egykori klubjánál.

Zvonimir Boban távozik a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkár-helyettesi posztjáról és az AC Milan szakmai igazgatójaként folytatja pályafutását. A FIFA honlapjának pénteki közleménye felidézi, hogy a játékosként világbajnoki bronzérmes horvát sportvezető a szervezet elnöki tanácsadójaként is dolgozott az elmúlt három évben.

Mindig hálás leszek Gianni Infantinónak, amiért megválasztása után lehetőséget adott nekem. A botrányok után a FIFA visszanyerte méltó rangját, nagy megtiszteltetésnek és kiváltságnak tekintem, hogy ebben a munkában én is részt vehettem, és hozzájárulhattam a komoly változásokhoz

– nyilatkozta az 50 éves Boban. Hozzátette, rendkívül nehéz elhagynia a nemzetközi szövetséget, de az AC Milan olyan számára, mintha a családja lenne, Olaszország pedig az otthona.

A klub honlapján Boban köszönetet mondott „igaz barátjának”, Infantinónak, aki az Internazionalénak szurkol, ennek ellenére megértette, hogy ez olyan hívás számára, mint a három évvel ezelőtti volt.

Hős lett Romániában a magyar kapus, szerződést hosszabbítottak vele
A korábbi újpesti Bordás Dániel még két évig marad az FK Csíkszeredánál.

Boban 1991 és 2001 között olasz bajnokságot négyszer, Bajnokok Ligáját pedig egyszer nyert a milánóiak támadó középpályásaként.

Az AC Milan vezérigazgatója, Ivan Gazidis pénteken azt is bejelentette, hogy a klub technikai igazgatója Paolo Maldini lesz a jövőben. A korábbi csapatkapitány 25 évig erősítette a milánóiakat, majd sportstratégiai és fejlesztési igazgatóként tevékenykedett.

Kiemelt kép: Twitter/90sfootball

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.