Nemzetközi foci

Edzőnek állt a Real Madrid történetének egyik legrosszabb igazolása

Jonathan Woodgate szerződése három évre szól az angol másodosztályban szereplő Middlesbrough-nál.

Jonathan Woodgate lett az angol másodosztályban (Championship) szereplő Middlesbrough vezetőedzője, segítőjének pedig Robbie Keane-t nevezték ki pénteken.

A nyolcszoros angol válogatott, middlesbrough-i Jonathan Woodgate 2006 és 2008, majd 2012 és 2016 között is szerepelt szülővárosának együttesében, amelynek évekig csapatkapitánya is volt, edzőként pedig 2017 óta a klub utánpótlásában tevékenykedett. Felnőtt csapatnál ez lesz az első vezetőedzői feladata, szerződése három évre szól.

Játékosként pályafutása csúcsa volt, hogy 2004 és 2006 között a Real Madridban is szerepelt összesen 14 bajnokin – a szurkolók a klubtörténelem egyik legrosszabb igazolásának tartják.

Hős lett Romániában a magyar kapus, szerződést hosszabbítottak vele
A korábbi újpesti Bordás Dániel még két évig marad az FK Csíkszeredánál.

A 146-szoros ír válogatott Robbie Keane játékosként a Leeds Unitedben és a Tottenham Hotspurben is volt Woodgate csapattársa. A közelmúltban játékos-edzőként irányította az indiai Atlético de Kolkata együttesét, és tavaly óta hazája nemzeti csapatának pályaedzőjeként dolgozik.

A Middlesbrough tavasszal Tony Pulis irányításával bejutott a másodosztály rájátszásába, de a Premier League-be kerülést nem tudta kiharcolni.

Kiemelt kép: Getty Images

Olvasói sztorik