Nemzetközi foci

Az elnök szerint nem a Barca-edző hibája, hogy elbukták a kupadöntőt

Valverdét játékosa, Gerard Piqué is megvédte.

Lionel Messi hajrágóljával végül csak szépíteni tudott az FC Barcelona a spanyol Király Kupa döntőjében a Valencia ellen, így 2-1-es vereséget szenvedett. A katalánoknak igazán szép szezon volt „kinézőben”, azonban a hajrában előbb a Bajnokok Ligája-elődöntőjét bukták el 3-0-s előnyről a Liverpool ellen, majd a kupa sem jött össze – az együttes végül két trófeával, a spanyol bajnoki serleggel és a 2018 augusztusában elhódított Szuperkupával zárta az idényt.

A szurkolók reakciója nem maradt el: sokan Ernesto Valverde vezetőedző menesztését követelik, azonban a szakembert játékosa, Gerard Piqué mellett a klubelnök Josep Maria Bartomeu is megvédte a vesztes döntő után.

A következő szezonra is gondolunk már, de ez nem az a pillanat, amikor meg kellene magyarázni, hogy mi fog történni. Megnyertük a bajnokságot, ez egy fontos szezon a csapat történetében. Valverdének szerződése van, ő az edző. Ez a vereség nem az ő hibája, sok helyzetünk volt, nem váltottuk őket gólra

– idézi a Marca Bartomeu meccs utáni első szavait.

Gerard Piqué sem gondolja, hogy a vezetőedző nyakába kellene varrni a történteket.

Nem aggódunk az edzőnk jövője miatt. Egyénenként elemeznünk kell a történteket minden mérkőzés után, és meg kell nézni, hogy hol tudunk még fejlődni. A döntés nem a mi kezünkben van, de számtalanszor hangoztattuk már, hogy szeretnénk, ha folytatná a munkát

– tette hozzá Piqué.

Kiemelt kép: Jose Jordan/AFP

Olvasói sztorik