Nemzetközi foci

Elkészült a 2022-es világbajnokság első stadionja

Épülnek a katari helyszínek.

Néhány héttel a torna létszámának növelésével kapcsolatos döntés előtt Katarban átadták a 2022-es labdarúgó-világbajnokság első új stadionját.

A vitorlásra emlékeztető, 40 ezer néző befogadására alkalmas, teljesen légkondicionált al-Vakra három és fél év alatt készült el. A nyitómérkőzésen, az Emír Kupán az al-Duhail együttese 4-1-re legyőzte az al-Szadd csapatát, melynek soraiban a 39 éves Xavi, a spanyolok világ- és Európa-bajnok irányítója pályafutása utolsó összecsapását játszotta.

A FIFA 2017 januárjában határozott arról, hogy a 2026-os világbajnokságtól kezdve 48 csapatosra bővíti az eddig 32-es mezőnyt, majd Gianni Infantino elnök tavaly október végén beszélt először annak lehetőségéről, hogy erre már a 2022-es, katari tornán sor kerülhet. Erről június elején Párizsban dönthet a szervezet, amely korábban kimondta, hogy Katarnak szüksége van legalább egy környékbeli országra, ahol szintén lehet mérkőzéseket rendezni.

2022 decemberében sorra kerülő tornát nyolc stadionban bonyolítják le, ezek közül hét lesz új.

MTI/Kiemelt kép: Anne Levasseur/AFP

Olvasói sztorik