Nemzetközi foci

Griezmann két csapat közül választhat?

Bejelentette, hogy, otthagyja az Atlético Madridot, ám a folytatásról egyelőre nincs szó.

A kedd esti nagy bejelentés óta azt találgatja a futballvilág, hova igazol Antoine Griezmann. Egyelőre annyi bizonyos, hogy az Atlético Madridnak öt idény után búcsút int.

A L’Équipe című sportnapilap szerdán címlapon hozza, hogy Leo Messi várja Barcelonában a világbajnok franciát, ám közel sem ilyen egyszerű a helyzet. A katalánok emlékeznek rá, hogy Griezmann tavaly a bolondját járatta a klubbal, a szurkolók nagy részét alaposan felbőszítette, hogy az utolsó pillanatban – teátrális körülmények közt – visszakozott.

A 28 esztendős futballista kivásárlási ára majd csak július 1-én „esik vissza” 120 millió euróra, ráadásul spanyol és francia források szerint a Paris Saint-Germain is tárt karokkal, valamint óriási fizetéssel várja. Visszatérve a Barcelonához, a klubnak pénzt kell szereznie Griezmann igazolására, illetve nem ártana megszabadulnia a hónapok óta gyengélkedő Philippe Coutinhótól.

A L’Équipe úgy értesült, alakulhat úgy, hogy Neymar lesz a kulcsember, a brazil cselgép ugyanis kampányolni kezdett azért, hogy a honfitársa Párizsba igazoljon. Coutinho így a PSG-be, Griezmann a Barcába kerülhetne. Attól tartunk, nem ez lesz az utolsó forgatókönyv…

Kiemelt kép: JOSE BRETON / NURPHOTO

Olvasói sztorik