Nemzetközi foci bajnokok ligája

Klopp nem érti, miként választ helyszínt a döntőinek az UEFA

A szurkolók is kiakadtak, főleg az Európa Liga fináléja miatt.

Mint ismert, a legrangosabb európai sorozatban, a Bajnokok Ligájában a Liverpool és a Tottenham csap össze a döntőben, míg az Európa Ligában az Arsenal és a Chelsea játszik a trófeáért – kisajátították a finálékat az angol csapatok.

A BL döntőjének a madridi Wanda Metropolitano ad otthont, a londoni csapatoknak viszont egészen az azerbajdzsáni Bakuig kell utazniuk a „városi” rangadóért. A BBC beszámolója szerint utóbbi miatt néhány szurkolói csoport már jelezte is nemtetszését: nem elég, hogy vízumköteles a belépés, még az egész kontinenst is át kell utazniuk, hogy élőben szurkolhassanak kedvenc csapatuknak, ráadásul alig juthatnak jegyhez a saját klubjukon keresztül.

A lap azt írja, különböző oldalakon már most is hozzá lehet jutni harmadik féltől származó BL- vagy EL-döntő jegyekhez, darabonként 5500 font (nagyjából kétmillió forint) körüli összegért. A hivatalos jegyárak ennél barátibbak: a BL-döntőre 60 és 513 font, az EL-fináléra 26 és 121 font között lehet belépőt váltani. A messzi útra készülő szurkolókkal a Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp is együtt érez, aki a tavalyi BL-döntőt hozta fel példaként, ahol csapatával a Real Madridtól kaptak ki 3-1-re.

Hogy rendezhetnek Kijevben vagy éppen Bakuban döntőt? Nem tudom, ezek a szervezők mit reggeliztek…

– jelezte Klopp, aki csapatával a Premier League utolsó, mindent eldöntő fordulójára készül.

A Liverpool és a Tottenham fanatikusai is nemtetszésüket fejezték ki: ugyan a madridi helyszínre panasz nem lehet, a 68 ezres stadionban mindössze 33 226 jegyet értékesíthet a két klub, a többi jegy az UEFA-n keresztül talál gazdára. Ez a szám a bakui helyszínen még torzabb: a BBC azt írja, 12 ezer tikett jár a két csapatnak összesen – a stadion befogadóképessége 68 700 fő…

A Bajnokok Ligája döntőjét június 1-én rendezik, az EL-t három nappal korábban, május 29-én.

Kiemelt kép: Paul Ellis/AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik