Nemzetközi foci

Storck a Herthánál? Cáfol a korábbi magyar kapitány

„Senkivel nem beszéltem, és senki sem beszélt velem.”

Bernd Storck korábbi magyar szövetségi kapitány cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint ő követi Dárdai Pált a német Bundesligában szereplő Hertha BSC kispadján. A belga Le Soir napilap vasárnap tényként tálalta, hogy a német tréner elhagyja az élvonalbeli Excel Mouscront és a berlini gárdánál folytatja pályafutását, ahol kétéves szerződést kap.

– Senkivel nem beszéltem, és senki sem beszélt velem – nyilatkozta ugyanakkor az 56 éves szakember a Berliner Morgenpostnak. Storck 1996 és 2002 között Jürgen Röber másodedzőjeként dolgozott a Herthánál, aki jelenleg a Mouscron sportigazgatója.

A magyar válogatott szövetségi kapitányaként 2015-ben éppen a posztot ideiglenesen betöltő Dárdait követte, vele szerepelt a nemzeti csapat az Európa-bajnokságon, majd 2017 októberében távozott.

Tavaly szeptemberben vette át a Mouscron irányítását, amely hat forduló után pont nélkül sereghajtó volt a belga bajnokságban, majd tizedikként zárta a 16 csapatos alapszakaszt.

A Hertha április közepén közölte, hogy Dárdai Pál a szezon végén, négy és fél év után távozik posztjáról, és 2020-tól ismét az utánpótlásban vállal munkát.

Az eddig utódjaként emlegetett edzők közül Gerardo Seoane már bejelentette, hogy marad a svájci bajnok Young Boysnál, míg a német-amerikai David Wagner, aki januárban távozott az angol Huddersfield Towntól, állítólag inkább a Schalke trénere lenne.

Kiemelt kép: AFP

Olvasói sztorik