Nemzetközi foci

Bernd Storck lehet Dárdai Pál utódja a Herthánál

Ugyanúgy, ahogy a magyar válogatottnál történt 2015-ben.

Csaknem négy éve jelentették be, hogy a német élvonalbeli Hertha BSC nem járult hozzá, hogy Dárdai Pál a berlini klubkötelezettsége mellett a továbbiakban is maradjon a magyar válogatott kapitányi posztján. Az MLSZ döntése alapján akkor Bernd Storck követte őt, a német szakemberrel jutott ki végül az Európa-bajnokságra a magyar válogatott.

Most ugyanez a forgatókönyv ismétlődhet meg, csak immár Berlinben.

Az ugyebár hetek óta tény, hogy Dárdai négy és fél sikeres szezon után távozik a Hertha BSC kispadjáról, bár a jelenlegi Bundesliga-szezont még vele fejezi be a csapat. Az utódlása viszont most a legfontosabb kérdés a klubnál.

A sudinfo.be honlap szerint a berliniek Storckot szeretnék a kispadra, aki ebben a szezonban kisebb csodát tett a belga Royal Excel Mouscron csapatánál.

Bernd Storck csodát tesz Belgiumban, sorra veri ellenfeleit a csapata
Egyre feljebb kapaszkodik a tabellán a csapata.

Storck korábban már dolgozott a berlini klubnál, 1996 és 2002 között Jürgen Röber segítőjeként, többek között abban is nagy szerepe volt, hogy Dárdai Pál 1997-ben Németországba szerződött a BVSC-től.

A lap szerint Bernd Storck kétéves szerződést köt Berlinben.

Kiemelt kép: Imago

Olvasói sztorik