Nemzetközi foci bajnokok ligája

Szétszedik Suárezt a Liverpool szurkolói

Nem a gólja a „bűne”, hanem amit utána tett.

Luis Suárez fittyet hányt az általános érvényű gyakorlatra, mely szerint a futballisták nem nagyon, vagy legalábbis visszafogottan ünneplik a korábbi klubjuk ellen szerzett góljukat.

A Barcelona uruguayi csatára a szerda esti Bajnokok Ligája-elődöntő 26. percében juttatta előnyhöz az együttesét, majd térden csúszva örömködött. A 32 esztendős támadó 2010 és 2014 közt szerepelt Liverpoolban, a teljes idényeiben 11, 23 és 31 bajnoki gólig jutott.

A Metro című angol lap gyűjtésében az alábbi szurkolói reakciók szerepelnek. Abban biztos lehetünk, hogy jövő kedden, az Anfield Roadon nem ő nyeri majd a népszerűségi versenyt…

  • Mindig is nagy rajongója voltam Suáreznek, de most elvesztette minden tiszteletemet…
  • Suárez gólöröme mindent elmond arról, mennyire tiszteli a volt csapatát.
  • Megharapta a kezet, amely korábban táplálta. Áruló.
  • Kígyóvá vált.

Kiemelt kép: TF-Images/Getty Images

Itt a gól, majd az ünneplés

Bajnokok Ligája-elődöntő, 1. mérkőzés

Barcelona (spanyol) – Liverpool (angol) 3-0 (1-0)

Barcelona: Ter Stegen – Roberto (Alena, 94.), Piqué, Lenglet, Alba – Rakitic, Busquets, Vidal – Messi, Suárez (Dembélé, 93.), Coutinho (Semedo, 60.)

Liverpool: Alisson – Gomez, Matip, Van Dijk, Robertson – Milner (Origi, 84.), Fabinho, Keita (Henderson, 24.) – Szalah, Mané, Wijnaldum (Firmino, 78.)

Gólszerzők: Suárez (26.), Messi (75., 82.)

Sárga lap: Lenglet (39.), Suárez (81.), Alba (86.) illetve Fabinho (81.)

Olvasói sztorik