Nemzetközi foci

Benzema mesterhármassal vette vállára a szenvedő Realt

A Real Madrid számára már csak egyetlen nyitott kérdés van az idényben: hogy a második vagy a harmadik helyen végez-e a bajnokságban?

Mivel az Atlético Madrid szombaton győzött az Eibar vendégeként, a Realnak is be kellett gyűjtenie a három pont a forduló előtt a hetedik helyen álló Athletic Bilbao ellen, ha tapadni akart a városi vetélytársra.

Az első félidő borzasztóan lapos volt, a Real mindössze egy kapu fölött elzúgó Marcelo-lövést tudott felmutatni, míg a Bilbao egy közepesen veszélyes Raúl García-fejest, amit Keylor Navas ölelt magához.

A fordulás után a Sergio Ramos helyén játszó Jesús Vallejo mentett nagyot egy bilbaói támadásnál, majd az ellenakcióból vezetést szerzett a Real, Marco Asensio beadását Karim Benzema fejelte be.

Az utóbbi időben remek formában játszó francia csatár az utolsó negyedóra kezdetén újabb fejesgóllal jelentkezett, Luka Modric szöglete után kihasználta, hogy az Athletic kapusa, Iago Herrerín borzasztó rossz ütemben mozdult ki.

Az utolsó percekben Navasnak kellett nagyot védenie Inaki Williams fejesénél, majd a csereként beállt Gareth Bale szerezhetett volna gólt, de az emelése fölé szállt.

A 90. percben Benzema kapott egy újabb ajándékot a Bilbao kapusától, aki a kapuból kifutva csapattársára fejelte a labdát, a francia pedig Bale lekészítése után az üres kapuba emelt, így összejött neki a mesterhármas!

A bajnokságban 21, az összes sorozatot számolva pedig 30 gólnál jár Benzema.

La Liga, 33. forduló:

Real Madrid – Athletic Bilbao 3-0 (0-0)
gól: Benzema (47., 76., 90.)

 

Getafe – Sevilla 3-0 (2-0)
gól: Jaime Mata (35., 11-esből), Molina (45., 53., az elsőt 11-esből)
kiállítva: Dakonam (74.), illetve Escudero (45.)

 

Levante – Espanyol 2-2 (0-1)
gól: Vezo (62.), Rochina (72.), illetve Iglesias (16.), Roca (65.)
kiállítva: Rochina (74.)

 

Villarreal – Leganés 2-1 (0-0)
gól: Bacca (64.), Toko Ekambi (80.), illetve El Zhar (87., 11-esből)

 

Betis – Valencia 1-2 (0-1)
gól: Lo Celso (78., 11-esből), illetve Goncalo Guedes (45., 49.)
kiállítva: Rodrigo (82., Valencia)

 

A tabella:

1. Barcelona 33 23 8 2 83–32 +51 77
2. Atlético Madrid 33 20 8 5 48–21 +27 68
3. Real Madrid 33 20 4 9 59–38 +21 64
4. Getafe 33 14 12 7 43–29 +14 54
5. Sevilla 33 15 7 11 54–42 +12 52
6. Valencia 33 12 16 5 38–28 +10 52
7. Athletic Bilbao 33 11 13 9 36–40 –4 46
8. Alavés 33 12 10 11 35–42 –7 46
9. Betis 33 12 7 14 39–45 –6 43
10. Real Sociedad 33 10 11 12 39–41 –2 41
11. Leganés 33 10 11 12 33–38 –5 41
12. Espanyol 32 11 8 13 37–46 –9 41
13. Eibar 33 9 13 11 42–45 –3 40
14. Villarreal 33 8 12 13 41–46 –5 36
15. Celta Vigo 33 9 8 16 47–56 –9 35
16. Girona 33 8 10 15 34–46 –12 34
17. Levante 32 8 9 15 45–58 –13 33
18. Valladolid 33 7 11 15 28–47 –19 32
19. Rayo Vallecano 33 7 7 19 36–57 –21 28
20. Huesca 33 5 11 17 35–55 –20 26
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik