Nemzetközi foci

Dárdai: Ez volt edzői karrierem legsúlyosabb veresége

Váratlanul nagy pofonba szaladt bele a Hertha a Bundesliga 27. fordulójában, a berliniek 5-0-ás vereséget szenvedtek Gulácsi Péter csapata, a Lipcse otthonában. Dárdai Pál a mérkőzés után lesújtva nyilatkozott a Sky Sportsnak:

Ez edzői karrierem legsúlyosabb veresége. Támadásban és védekezésben sem lehetett megmondani, hogy mit akartunk játszani. A hangulattal egész héten bajok voltak. Megérdemelt volt a pofon. Ha 8-0-ra kapunk, se mondhattunk volna semmit

mondta Dárdai, akinek már volt egy 5-0-s veresége a Herthával, még 2015 áprilisában.

Gulácsiék otthonában omlott össze Dárdai csapata
A Leipzig kiütötte a Herthát a Bundesliga szombati játéknapján.

A Nemzeti Sport cikke szerint a sajtótájékoztatón egészítette ki a televíziónak adott nyilatkozatát:

Először is nagyon kényelmetlen most itt ülni és bármit is mondani. Másodszor pedig haza szeretnék menni, nyugodtan aludni, és átgondolni mindent, mielőtt olyat mondanék, amit később megbánnék vagy megsértenék valakit. Megtanultam már, néhány helyzetben nyugodtnak kell maradni.

A Herthának ez zsinórban a harmadik bajnoki veresége volt, jelenleg a tizedik a csapat. Hét pontra vannak a berliniek az európai kupaindulást érő helyektől.

Az összefoglaló:

Így áll jelenleg a Bundesliga

1. Borussia Dortmund 27 19 6 2 66–30 +36 63
2. Bayern München 27 19 4 4 69–28 +41 61
3. RB Leipzig 27 15 7 5 49–20 +29 52
4. Mönchengladbach 27 14 5 8 46–34 +12 47
5. Eintracht Frankfurt 26 13 7 6 51–30 +21 46
6. Werder Bremen 27 11 9 7 49–39 +10 42
7. Bayer Leverkusen 27 13 3 11 48–44 +4 42
8. Wolfsburg 27 12 6 9 44–41 +3 42
9. Hoffenheim 27 10 11 6 54–39 +15 41
10. Hertha 27 9 8 10 40–44 –4  35
11. Fortuna Düsseldorf 27 10 4 13 36–51 –15 34
12. Freiburg 27 7 11 9 38–43 –5 32
13. Mainz 27 8 6 13 28–48 –20 30
14. Augsburg 27 6 7 14 37–50 –13 25
15. Schalke 26 6 5 15 27–44 –17 23
16. VfB Stuttgart 26 5 5 16 26–56 –30 20
17. Nürnberg 27 3 7 17 22–52 –30 16
18. Hannover 26 3 5 18 24–61 –37 14

Nyitókép: JAN WOITAS / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance

Olvasói sztorik