Nemzetközi foci

Hernándezt megműtötték, már a Bayernnél lábadozik

Nem tud a pályán elbúcsúzni az Atlético Madridtól.

Térdműtéten esett át, s jelenlegi klubja, az Atlético Madrid beleegyezésével a Bayern Münchennél végzi rehabilitációját Lucas Hernández, a franciák világbajnok labdarúgója.

A német bajnok vezetői szerdán jelentették be, hogy a nyártól náluk folytatja a 23 éves védő, akiért klubrekordot jelentő 80 millió eurót (25.6 milliárd forintot) fizetnek a spanyoloknak. A játékossal 2024 június végéig szóló megállapodást kötöttek.

Bejelenthetem, hogy az operáció nagyon jól sikerült és itt, Münchenben végzi majd a rehabilitációt

– mondta csütörtökön a beavatkozásról és Hernándezről Niko Kovac, a bajorok vezetőedzője.

A problémát a játékos jobb térdében az átigazolás előtt szokásos orvosi vizsgálat tárta fel. „Ha minden jól megy, a következő szezon első játéknapján már bevethető lesz” – tette hozzá Kovac, hangsúlyozva: ez nem jelenti azt, hogy Hernández már a nyári első edzésen is ott lesz.

A szakember örömét fejezte ki, hogy a védő náluk folytatja a pályafutását.

Boldogok vagyunk, hogy sikerült őt leigazolnunk. Világbajnok játékos, fiatal, több pozícióban is tud játszani és nagyon jó a mentalitása. Mindenképpen erősítést jelent

– fogalmazott.

MTI/Kiemelt kép: Gabriel Bouys/AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.