Nemzetközi foci

Eszméletlenül zuhant a földre a svájciak játékosa

Fabian Schär a szombati Európa-bajnoki selejtezőn ütközött ellenfelével.

Svájc Grúzia vendégeként nyert az Európa-bajnoki selejtező D-csoportjának első fordulójában 2–0-ra még szombaton.

A mérkőzés egy sokkoló jelenetet is hozott: a 24. percben a svájci Fabian Schär és a grúz Jemal Tabidze találkozott a levegőben, s úgy összefejeltek, hogy előbbi eszméletlenül esett a földre.

A svájci játékos segítségére elsőként az ellenfél Jano Ananidze érkezett, aki azonnal biztosította, hogy ne nyelje le a nyelvét. Nem sokkal később már az orvosi stáb vette kezelésbe – szerencsére nem volt súlyos a sérülése, olyannyira, hogy még a játékot is folytathatta. Azonban a meccs után adott interjújából kiderült: semmire sem emlékszik azokból a pillanatokból, a feje pedig még másnap is hasogat…

A másik érintett, Tabidze is megúszta: neki felrepedt a fejbőre, de egy rögtönzött „turbánnal” szintén folytathatta a találkozót.

Kiemelt kép: Jurij Kadobnov/AFP

Olvasói sztorik