Nemzetközi foci

Közös énekléssel ünnepeltek a szlovákok a magyarok elleni győzelem után

Még csak egy mérkőzés ment le a 2020-as Európa-bajnoki selejtezősorozatból, de itthon máris temetői a hangulat, mivel nem elég, hogy kikapott a magyar válogatott, ráadásul Szlovákiától, pedig mindenki úgy készült rá, hogy ez lesz az év meccse. És akkor lehangoló játékról ne is beszéljünk, arról már mindent elmondott Szalai Ádám.

Szalai Ádám nem bírta ki az öltözőig, a kamerák előtt alázta porig csapattársait
A magyar válogatott csatára ismét emlékezeteset alkotott.

Közben a szlovákok végig azt kommunikálták, hogy számukra nem akkora dolog ez a találkozó, és helyszíni riportunkban is azt írtuk, a magyar drukkerek voltak a hangosabbak a nagyszombati stadionban is.

"Legközelebb ilyen meccsre nem kell eljönni mán a válogatottnak"
Nekünk az év meccse volt, nekik semmi extra, mégis ők nyertek. 2000 magyarra jutott egy büfé, volt, aki be akart mászni, mert nem engedték be a jegyével, és megverték. A maglódi orákulumnak pedig nem lett igaza.

A szlovák szövetség Instagram-oldalára feltöltött videó alapján azért a megszokott szlovák ünnepi ének nem maradt el most sem, Marek Hamsík és Juraj Kucka adták a dobalapot. Nem először éneklik ezt a dalt, amiről korábban már a Redditen is érdeklődtek páran, hogy valójában mi is, de akkor többen is azt a választ adták, talán valami belsős poén lehet.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Slovenský futbalový zväz (@sfzofficial) által megosztott bejegyzés, Márc 21., 2019, időpont: 6:11 (PDT időzóna szerint)

Eredmény – Eb-selejtező, E csoport

Nagyszombat, Anton Malatinsky Stadion, 14 235 néző, v.: Vlagyiszlav Bezborodov (orosz)

Szlovákia-Magyarország 2-0 (1-0)


Szlovákia: Martin Dubravka – Peter Pekarik, Denis Vavro, Milan Skriniar, David Hancko – Juraj Kucka, Stanislav Lobotka – Marek Hamsik, Ondrej Duda (Pavol Safranko, 87.), Albert Rusnák (Jaroslav Mihalik, 93.) – Robert Mak (Miroslav Stoch, 79.)

Magyarország: Gulácsi Péter – Lang Ádám (Holender Filip, 81.), Willi Orbán, Kádár Tamás – Lovrencsics Gergő, Kleinheisler László (Szoboszlai Dominik, 54.), Nagy Ádám, Kalmár Zsolt (Dzsudzsák Balázs, 61.), Korhut Mihály – Kovács István – Szalai Ádám

gólszerzők: Duda (42.), Rusnák (85.)

sárga lap: Vavro (21.), Kucka (50.), Hamsik (77.), Skriniar (90.), illetve Kalmár (10.), Korhut (59.), Nagy (88.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik