Nemzetközi foci bajnokok ligája

Claudio Ranierinek kéne megmentenie az AS Romát

Amit egy napja pletykálnak, az pénteken hivatalossá vált:

a 67 éves Claudio Ranieri veszi át az AS Roma irányítását.

Az AS Roma mélyrepülésben van, a bajnokságban csak az ötödik, a kupából 7-1-gyel ejtette ki a Fiorentina, míg a héten a Porto búcsúztatta a csapatot a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Utóbbi másnapján távozott az addigi vezetőedző, Eusebio Di Francesco, pénteken pedig a sprotigazgató, Monchi bontott szerződést közös megegyezéssel.

Nagytakarításba kezdett az AS Roma a BL-kiesés után
A vezetőedző után a sportigazgató is távozott.

Jim Pallotta klubigazgató elmondta, azért esett Ranierire a választás, mert jól ismeri a klubot és fel tudja rázni a csapatot, márpedig az a cél mostantól, hogy minél jobban zárjanak a bajnokságban. A veterán olasz szakember megbízása a nyárig szól, az első meccse pedig az Empoli elleni hétfői bajnoki lesz.

Örülök, hogy hazatérhetek. Ha a Roma hív, arra nem lehet nemet mondani

– mondta Ranieri.

Claudio Ranieri, aki ebben a szezonban pár hónap erejéig már a Fulham kispadján is ült, 2009 szeptembere és 2011 februárja között már volt az AS Roma edzője, egy alkalommal ezüstérmes lett vele a csapat, csak két ponttal elmaradva a bajnok Inter mögött. A római születésű szakember játékosként is erősítette a csapatot 1973/74-ben.

A 67 éves edző karrierje legnagyobb sikere, hogy 2016-ban megnyerte az angol bajnokságot a Leicester Cityvel.

Nyitókép: asroma.com

Olvasói sztorik