Nemzetközi foci

Nagytakarításba kezdett az AS Roma a BL-kiesés után

A római fociklub pénteken hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel távozik a sportigazgatói posztról Ramon Rodriguez Verdejo, azaz Monchi. A csapat szerdán, hosszabbításban bukta el a Porto elleni párharcot a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a kiesés másnapján pedig távozott a vezetőedző, Eusebio Di Francesco is.

Lemondott az AS Roma edzője a BL-kiesés után
Eusebio Di Francesco távozott a római csapattól.

Monchi még 2017-ben érkezett a Sevillától és nagy reményekkel várták, a spanyol csapatnál ugyanis olyan játékosokat kutatott fel, mint Dani Alves, Ivan Rakitic és Seydou Keita. Nagy szerepe volt abban, hogy a sevillaiak öt Európa Liga-győzelmet arattak, az AS Románál viszont nem sikerült maradandót alkotnia. A hírek szerint az Arsenalhoz kerülhet.

Claudio Ranieri lehet az AS Roma következő vezetőedzője
A 67 éves olasz szakember visszatérhet a kispadra.

Az AS Roma, amely tavaly még elődöntős volt a BL-ben a Barcelona meseszerű kiejtése után (az idegenbeli 4-1-es vereséget követően otthon 3-0-ra nyert), ebben a szezonban csak vergődik: a bajnokságban jelenleg az ötödik, a kupából a Fiorentina ejtette ki 7-1-gyel, míg a Bajnokok Ligájában is véget ért a szereplés.

A kispadra Claudio Ranieri a legesélyesebb jelölt.

Nyitókép: Silvia Lore/NurPhoto via Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.