Bajnokok Ligája bajnokok ligája

A Roma esete megmutatja, miért van annyi ellensége a VAR-nak

Nem csak Párizsban, Portóban is drámai volt a végjáték a BL-nyolcaddöntő visszavágóján, és a Porto-Roma párharcban is szerephez jutott a videobíró.

Drámai végjáték után csodát tett Párizsban a tartalékos Manchester United
Rashford a hosszabbításban döntött büntetőből, Ole Gunnar Solskjaer a Paris Saint-Germaint is megbabonázta.

A hosszabbításban 2-1 volt az állás, vagyis úgy nézett ki, hogy büntetők dönthetnek, amikor a videobíró először akcióba lépett. Maxi Pereira lövése után Fernando eltűnt az ötös környékén, és a török játékvezető, Cüneyt Cakir a felvétel megtekintése után büntetőt adott.

A visszajátszás alapján ez védhető döntés, mivel Alessandro Florenzi visszahúzta a mezénél foga a Porto cserejátékosát.

Alex Telles belőtte a büntetőt és ezzel már a Porto állt továbbjutásra, de lehetett volna még fordulat a meccsben. A 120+2. percben a Roma cseh csatára, Patrik Schick esett el a Porto 16-osán belül, és a felvételt megnézve nehéz eldönteni, hogy a mögötte futó Moussa Marega hozzáért-e.

Ami fura, Cakir úgy döntött, nem is nézi vissza az esetet.

Az ilyen döntések miatt nehéz egyelőre értelmezni a VAR-t, legalábbis mi nem értjük, ha Párizsban vissza tudtak nézni egy esetet, amely elsőre nem volt egyértelmű (szögletet ítélt a bíró a kézről levágódó lövés után), akkor ezen a meccsen a monitor előtt ülő sporik miért nem adták meg az esélyt Cakirnak, hogy még egyszer megnézze, mi is történt.

A Roma elnöke, James Pallotta feldúltan nyilatkozott, szerinte ahogy a tavalyi, Liverpool elleni elődöntőben, úgy most is meglopták őket. Pallotta azt mondja, egyértelmű volt, hogy Marega eltalálta Schick sarkát. A Roma edzője, Eusebio Di Francesco nem jelent meg a sajtótájékoztatón, amiért büntetést fog kapni az UEFA-tól, az ő sorsa egyelőre kérdéses, mert az olasz lapok szerint a lemondását fontolgatja.

Hogy milyen volt a Roma-játékosok lelkiállapota a lefújás után azt jól mutatja az a kép, amelyen a büntetőt összehozó, zokogó Florenzit a Porto kapusa, Iker Casillas vigasztalja.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók

Paris Saint-Germain – Manchester United 1-3 (1-2)
Gólszerzők: Bernat (12.), illetve Lukaku (2., 30.), Rashford (94.)
Továbbjutott: Manchester United 3-3, idegenben lőtt góllal

 

FC Porto – AS Roma 3-1 (2-1, 1-1)
Gólszerzők: Soares (26.), Marega (53.), Alex Telles (117., büntetőből), illetve De Rossi (37., büntetőből)
Továbbjutott: FC Porto 4-3-as összesítéssel

Olvasói sztorik