Nemzetközi foci

Kiscsapat verte el az FC Barcelonát

A Katalán Szuperkupát nem tudta megnyerni Ernesto Valverde tartalékos együttese.

A Barcelona hétpontos előnnyel vezeti a spanyol bajnokságot, a Real Madridot kiejtve bejutott a Király Kupa döntőjébe, a Bajnokok Ligájában jó helyzetből, 0-0-s idegenbeli első meccs után várhatja az egy hét múlva sorra kerülő nyolcaddöntős visszavágót.

A Katalán Szuperkupát viszont elbukták, amelyen a bajnokságban a 14. helyen álló Girona ellen játszottak Sabadellben.

Persze inkább edzőmeccs volt ez, mint tétre menő összecsapás: a sorozatot 2014 óta rendezik meg, és mindig a bajnokságban legjobb helyen álló két katalán csapat csap össze.

A Barcánál a második sor kapott lehetőséget, ám hogy mennyire éltek vele, azt csak Ernesto Valverde vezetőedző tudja megmondani. Mindenesetre a Cillessen – Wagué, Murillo, Umtiti, Miranda – Alená, Todibo, Puig – Malcom, Boateng, Collado összeállítású kezdőcsapat 1-0-ra alulmaradt.

A győztes gólt Cristhian Stuani szerezte büntetőből. A Barcánál ezen a meccsen debütált az első csapatban Jean-Clair Todibo és Moussa Wague.

Címlapkép: Oscar J Baroso/SpainDPPI/DPPI/AFP

Olvasói sztorik