Nemzetközi foci

Eltiltottak a játékvezetővel balhézó Pochettinót

Két bajnokin nem ülhet le a padra, valamint pénzbüntetést is kapott.

“Helytelen magatartása” miatt 10 ezer fontos (3,6 millió forint) pénzbüntetést kapott a Premier League-ben Mauricio Pochettino, a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának vezetőedzője, aki ezen kívül nem ülhet le a kispadra a csapat következő két bajnoki mérkőzésén.

Csodára készül a Manchester United Ole Gunnar Solskjaerral
Tíz sérült futballistája van a Vörös Ördögök edzőjének, ráadásul olyan hátrányt kell ledolgoznia, amit még senkinek sem sikerült.

A 47 éves argentin tréner a Burnley vendégeként elszenvedett 2-1-es vereség után került összetűzésbe Mike Dean játékvezetővel, és az angol szövetség (FA) szerdai közleménye szerint”az általa használt kifejezésekkel és a viselkedésével a pályán és azon kívül is helytelen magatartást tanúsított”. Pochettino nem fellebbezett a döntés ellen.

A két mérkőzésre szóló eltiltás azt jelenti, hogy az edző nem ül majd a kispadon szombaton a Southampton otthonában, illetve március 31-én, a Liverpool stadionjában sorra kerülő Premier League-találkozókon.

A Tottenham 29 forduló után a harmadik helyen áll a bajnokságban, hátránya 10 pont a címvédő és listavezető Manchester Cityvel szemben – írja az MTI.

Olvasói sztorik