Nemzetközi foci

Még jót is tett a Chelsea-nek a kupadöntős balhé

Kepa Arrizabalaga és Maurizio Sarri összetűzése miatt kis túlzással még azt is elfelejtette az ember, hogy rendeztek egy Ligakupa-döntőt Angliában, annyira a háttérbe szorult a mérkőzés, melyen a Manchester City tizenegyesekkel legyőzte a Chelsea-t. Ezen a találkozón történt meg, hogy a világ legdrágább kapusát lecserélte volna edzője, a játékos azonban megtagadta ezt.

A döntőt követően már azt kommunikálta a klub és a játékos is, hogy félreértés történt, mindenesetre a világszerte nagy vitát generáló esemény után a Chelsea megbüntette Kepát, akit aztán a kispadra száműztek a Tottenham elleni bajnoki rangadón – amit 2-0-ra nyert meg a Chelsea.

Bár a City elleni 6-0-s zakót követően a Chelsea elkezdett életjeleket mutatni, leginkább erről szóltak a hírek az elmúlt héten. Pedrót a napokban például arról kérdezték, mennyire osztották meg a történtek az öltözőt, mire a spanyol azt mondta, semennyire.

Erre kontrázott rá Sarri, aki szerint egyenesen jót tett a csapatnak a vitás eset.

„Az ilyen pillanatok természetesen mindenkinek nehezek, rossz tapasztalat volt, de egyben egy lehetőség is, amivel élni kell. Kétféleképpen jöhet ki az ember egy ilyen szituációból: jól vagy rosszul. Úgy hiszem, nekünk a javunkra vált, erősebbek lettünk mind” – mondta az ESPN cikke szerint az olasz, aki szerint az a legnagyobb tanulság, hogy egységesebbnek kell lenni, játékosnak, edzőnek egyaránt.

A Chelsea majd vasárnap, az utolsó előtti Fulham otthonában játszik a Premier League 29. fordulójában.

Nyitókép: Clive Rose/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.