Nemzetközi foci

Katar mellett Omán is világbajnokság házigazdája lehet

Ha bővítik a mezőnyt, akkor társrendezőket kell bevonni.

Amennyiben 32-esről 48 csapatosra bővítik a 2022-es labdarúgó-világbajnokság mezőnyét, úgy Katar mellett az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait és Omán is rendezhet mérkőzéseket.

Mohammed Kalfan al-Romaiti, az Emírségek sporthivatalának elnöke egy interjúban azt mondta: ha a jelenlegi feszült politikai helyzet megoldódik, örömmel segítenek a katariaknak a szervezésben – szemlézi a Reuters hírét az MTI.

A sportvezető hozzátette: országa mellett Kuvaitnak és Ománnak is megvan a kellő infrastruktúrája ahhoz, hogy világbajnoki összecsapásokat rendezzen, szerinte az Emírségek – amely januárban az Ázsia Kupa házigazdája volt – két csoport meccseinek is otthont tudna adni.

Katari részről korábban úgy nyilatkoztak, addig nem hoznak döntést a torna létszámának bővítéséről, illetve arról, hogy 48 csapatot is vendégül tudnak-e látni, amíg nem kapnak megvalósíthatósági tanulmányt a nemzetközi szövetségtől (FIFA).

A FIFA már korábban bejelentette, hogy a 2026-os, kanadai, amerikai és mexikói közös rendezésű világbajnokságon 48 válogatott szerepelhet majd.

A jelenleg is tartó közel-keleti konfliktus 2017 júniusában kezdődött, amikor az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Bahrein és Egyiptom bejelentette, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral. Azt állították, hogy Katar terroristákat támogat, együttműködik Iránnal és beavatkozik a belügyeibe. Doha rendszeresen visszautasította az ellene felhozott vádakat.

Olvasói sztorik