Nemzetközi foci

DAC-sálat égettek, a nemi szervüket mutogatták a Slovan szurkolói – VIDEÓ

Botrányosan viselkedtek a vendégdrukkerek a szlovák rangadón.

Keserű vereséget szenvedett a DAC szombaton a Slovan elleni stadionavatón a szlovák bajnokságban. Bár a pályán látottak nem hagynak mély nyomot a szurkolók emlékezetében, a lelátón azonban történtek olyan dolgok, amelyeket még napokig emlegetni fognak – írja Égő DAC-sál, segg- és pöcsmutogatás Slovan-módra című sikkében a parameter.sk.

A vendégszektorból átlagosan öt percenként repült egy-egy söröspohár, amelyek tartalmából nemcsak a pálya szélén álló biztonsági emberek és szervezők, hanem a szurkolók, a fotósok, sőt még a pálya mellett elvonuló gyerekek is kaptak.

Nem kellett sokáig várni az első, magyarokat gyalázó rigmusokra, már a mérkőzés előtt felhangzott a már megszokott „bi maďara do hlavy” („verd a magyar fejét”).

A vendégszektorból a félidőben áthajítottak egy petárdát a D szektorba, amely a hazai szurkolók lába alatt robbant fel, később a biztonsági hálót szedték szét a pozsonyiak, és égő cigicsikkeket pöcköltek át a hazaiak közé.

A meg nem adott lesgól még inkább fokozta az indulatokat a vendégszektorban: jött az újabb sörzápor, egy Slovan-szurkoló pedig dühében hadat üzent az üvegfalnak, és eltorzult arccal ütötte-vágta azt.

Egyes vendégszurkolók nem elégedtek meg azzal, hogy a középső ujjukat mutogatva szidják a hazaiakat. Igyekeztek „felsőbb” szintre emelni a provokálást: nadrágjukat lehúzva rátapasztották az üvegre a csupasz feneküket és nemi szervüket.

A performanszok eljutottak a D, valamint a C5 szektor szurkolóihoz, aminek kisgyermekes családok is szemtanúi voltak.

DAC-sál felgyújtására is készültek a vendégek: először a hálóra felkötve akarták megsemmisíteni, de amikor látták, hogy feléjük tartanak a biztonsági emberek, inkább csak magukkal ragadták a sálat, és azt később gyújtották fel – először meccs közben a plexifalnál, majd a félig megégett sálat még a végső sípszó után is meggyújtották.

Olvasói sztorik