Nemzetközi foci

Nem akarod tudni, Mourinho mekkora pénzzel lépett le Manchesterből

Tisztességes vigaszdíjat kapott a portugál szakember.

Jose Mourinho (és segítői) decemberi menesztése 19,6 millió fontjába – ez több mint hétmilliárd forint – került a Manchester Unitednek, mely ennek ellenére is teljesítette a tervezett pénzügyi mérleget.

Az angol Premier League-ben szereplő klub csütörtökön tette közzé a 2018-19-es gazdasági év második negyedéves számait, melyek szerint 208,6 millió fontos bevételt könyvelt el erre az időszakra. Ez 31,2 millióval több a 2017-18-as időszak hasonló periódusára vonatkozó összegnél – írja az MTI.

A jelentős javulás elsősorban a televíziós bevételek 38 százalékos emelkedésének köszönhető. Az MU éves szinten továbbra is 615-630 millió fontos bevétellel számol.

Kiderült, miért dobta ki a Haladás Halmosit
Nem tetszik, nem tetszik a rendszer.

A pénzügyi jelentésről szóló közleményben Ed Woodward ügyvezető alelnök a portugál tréner menesztésével kapcsolatban arról írt, hogy az Ole-Gunnar Solksjaer, Mike Phelan edzőpáros ideiglenesen kinevezésének pozitív hatása volt az egész klubra.

Az FC Portóval és az Internazionléval is Bajnokok Ligája-győztes Mourinho 2016 májusában vette át az MU irányítását és Európa Ligát, angol Ligakupát és szuperkupát nyert a csapattal, ebben az idényben azonban 17 forduló alatt csak 26 pont szerzett, így az elmúlt 28 idény legrosszabb bajnoki rajtját produkálta. Munkáját december 18-án köszönte meg az együttes vezetősége: a vigaszdíja szinte felfoghatatlan…

Nyitókép: NINA ZOTINA / SPUTNIK

Olvasói sztorik