Nemzetközi foci

A válogatottban penge, a klubjában csak lézeng

A brémaiak nem engedik el a Copa Americára Oszako Juját.

A Werder Bremen nem fogja elengedni a nyári Copa Americára japán válogatott labdarúgóját, a 28 esztendős Oszako Juját.

A Bundesligában tizedik helyen álló klub vezetősége attól tart, hogy a támadó kiég a fokozott igénybevételtől. Oszako tavaly játszott az oroszországi világbajnokságon, januárban részt vett az Ázsia Kupán, így nyáron – mivel a japán csapat meghívottként ott lesz a június 14-én kezdődő dél-amerikai kontinenstornán, Brazíliában – rövid időn belül a harmadik erős megméretésén szerepelne klubkötelezettsége mellett.

A vb-n a japánok nyolcaddöntősök voltak, az Ázsia Kupán pedig döntőt játszottak, előbbi tornán egy, utóbbin négy gólt szerzett Oszako – írja az MTI.

Aggaszt bennünket, hogy miközben eléggé fitt volt ahhoz, hogy az elődöntőben és a döntőben is pályára lépjen, nálunk még nem tudott játszani, amióta visszatért – fogalmazott közleményben Frank Baumann sportigazgató. – Természetesen nem vagyunk boldogok a jelenlegi helyzettől.

A brémaiak már tájékoztatták is a japán szövetséget a döntésükről.

– A japán szövetség és a Werder Bremen sem szeretné, ha az egyik legjobb japán játékos kiégne – indokolt Baumann.

Nyitókép: JAN KUPPERT / SVEN SIMON / SVEN SIMON / DPA PICTURE-ALLIANCE

Olvasói sztorik