Nemzetközi foci

Thomas Doll a Bundesligában lett vezetőedző – hivatalos

A Hannover hivatalosan is bejelentette a Ferencvárossal bajnok és kupagyőztes szakember érkezését.

Megírtuk: vasárnap menesztették Andre Breitenreiter vezetőedzőt a német élvonalban szereplő Hannovertől. Az ok az volt, hogy a csapat 19 forduló alatt 11 pontot szerzett, annyit, mint a sereghajtó Nürnberg, amelyet csak jobb gólkülönbségével előz meg.

Már akkor jeleztük, hogy a Ferencváros kispadjáról augusztusban elküldött Thomas Doll is jelölt a pótlására.

Nos, a Hannover most hivatalosan is bejelentette a Ferencvárossal bajnok és kupagyőztes szakember érkezését. Doll másfél évre írt alá, és viszi magával segédedzőjét, a Fradinál is vele dolgozó Ralf Zumdickot.

A német szakember holnap délután tartja első edzését a csapatnál. Legutóbb a Borussia Dortmund élén dolgozott a Bundesligában, onnan 2008-ban menesztették.

Doll tavaly augusztusban hivatalosan közös megegyezéssel távozott a Ferencváros kispadjáról, amelyre 2013 decemberében ült le. Irányítása alatt a fővárosi együttes sorozatban három Magyar Kupa-elsőséget, egy-egy Ligakupa- és Szuperkupa-győzelmet, valamint egy bajnoki bronz- (2014), két ezüst- (2015, 2018) és egy aranyérmet (2016) szerzett.

Az európai kupaporondon ugyanakkor elkerülték a sikerek a zöld-fehéreket a német edző vezetésével, ez volt az igazi oka, hogy nem folytathatta a munkát a Fradinál.

Fotó: Laszlo Szirtesi/Getty Images

Olvasói sztorik