Nemzetközi foci

Három játékost szórtak ki egy csapatból egy meccs alatt

Nem számít ritka esetnek, hogy egy dél-amerikai futballmérkőzésen elszabadulnak az indulatok és az sem újdonság, hogy a Libertadores Kupában a nagyobb tétnek hála még több piros lapot osztanak ki.

Hivatalos bejelentés a botrányos Libertadores Kupa-döntőről
A helyszínről még nincs információ, viszont dátumunk már van.

Csütörtökön hajnalban is kitettek magukért a Bolivar játékosai. A csapat 2018-ban nem tudott az első három helyen végezni a ligájában, ezért selejtezőre kényszerült. A Libertadores Kupa első körében az uruguayi Defensor Sporting látogatott a bolíviai rekordbajnokhoz, a hazaiak pedig hamar emberhátrányba kerültek, amikor Heber Leanos rátaposott ellenfelére.

Rendkívül hullámzó meccs kerekedett ki a selejtezőből, az uruguayiak 2-0-ra elléptek, csakhogy a Bolivar öt perc alatt ledolgozta a hátrányát. Végül a hajrában előbb egy tizenegyes, majd egy kezdőkörről pimasz kapuba emelt góllal 4-2-re nyert a Defensor Sporting.

A verést nehezen bírta a hazai csapat: Juanmi Callejon az ellenfél lefejeléséért, Marcos Riquelme (nyitóképünkön) pedig a játékvezető lökdöséséért kapott kiállítást a 95. percben. Nyolc játékossal tudta befejezni így a meccset a Bolivar.

Január 31-én esedékes a visszavágó, ahol sem a vereség, sem az otthon kapott gólok száma nem kedvez a bolíviai csapatnak. A párharc győztese az ecuadori Barcelona SC-vel találkozik majd.

Végeredmény – Libertadores Kupa-selejtező, 1. forduló, 1. mérkőzés

Bolivar (bolíviai)-Defensor Sporting (uruguayi) 2-4
La Guaira (venezuelai)-Garcilaso (perui) 1-0
Delfin (ecuadori)-Nacional Asuncion (paraguayi) 3-0

Nyitókép: AIZAR RALDES / AFP

Olvasói sztorik