Nemzetközi foci

Megállíthatatlan a Manchester United

Ragyogóan kezdett, Paul Pogba góljával pedig gyorsan vezetést is szerzett a Manchester United a Brighton ellen. Marcus Rashford álomgóljáról külön is megemlékeztünk, míg a vendégek szépítő találatát Gross lőtte a 72. percben. Az MU 2-1-es sikere azt jelenti, hogy Ole Gunnar Solskjaerrel a kispadon, továbbra is verhetetlenek a vörös ördögök.

Megszenvedett a győzelemért a listavezető Liverpool. A Crystal Palace szerezte meg a vezetést, majd Szalah és Firminho találatára is volt még válaszuk. Jürgen Klopp csapata jobban bírta a hajrát, Mo Szalah a 75. percben duplázott, a hosszabbításban pedig Mane is betalált. A Crystal Palace ekkor sem adta fel, a 95. percben módosítottak 4-3-ra az eredményt.

Az Arsenal 2-0-ra legyőzte a vendég Chelsea-t. Az első félidőben mezőnyfölényben lévő házigazdák két alkalommal használták ki a vendégvédelem megingását: Alexandre Lacazette a 14., míg Laurent Koscielny a 39. percben volt eredményes. A fordulást követően előbb kiegyenlítetté vált a játék, majd a Chelsea vette át az irányítást. Komoly helyzeteket azonban nem tudott kidolgozni a vendégcsapat, így a fegyelmezett védekezésére alapozó Arsenal megőrizte az eredményt.

A győztes Arsenal – valamint a fordulóban ugyancsak három pontot begyűjtő Manchester United – három pontra megközelítette a még Bajnokok Ligáját érő negyedik helyen lévő Chelsea-t – írja az MTI:

A Premier League, 23. forduló:

Wolves – Leicester 4-3 (2-0)
Bournemouth – West Ham 1-0 (0-0)
Liverpool – Crystal Palace 4-3 (0-1)
Manchester United – Brighton 2-1 (2-0)
Newcastle – Cardiff 3-0 (1-0)
Southampton – Everton 2-1 (0-0)
Watford – Burnley 0-0 (0-0)
Arsenal – Chelsea 2-0 (2-0)

Kiemelt fotó: AFP

Olvasói sztorik