Nemzetközi foci

Sima City-győzelem zárta a Premier League-fordulót

Az emberhátrányban játszó Wolverhamptonnak nem volt esélye Manchesterben.

A Manchester City – Wolverhampton találkozó zárta a 22. fordulót az angol Premier League-ben.

Abszolút favoritként lépett pályára a City, amit a 10. percben szerzett góllal meg is erősített – Gabriel Jesus közvetlen közelről passzolhatta a hálóba Sané centerezését. Kilenc perccel később még nagyobb bajba került a Wolves: Boly nyújtott lábbal csúszott a labdáért, de Bernardo Silva lábát találta el, amiért azonnal piros lapot kapott.

A 38. percben tizenegyeshez jutott a City: Gabriel Jesus állt a labda mögé, és magabiztosan passzolt a hálóba (2-0).

A City gólszerzője az első félidőben egy csúnya sérülést is elszenvedett: nagy lendülettel fejelt bele a kapufába:

Előnyét növelte a második félidőben a nagy fölényben játszó City: a 78. percben Saiss vette be a saját kapuját, így a hazai együttes 3-0-s sikert aratott. A City 53. pontját szerezte az angol élvonalban, és a második helyen áll négy egységgel lemaradva az éllovas Liverpool mögött.

Kiemelt kép: Danil Shamkin/NurPhoto/AFP

Olvasói sztorik