Nemzetközi foci

Reagált az UEFA az Internazionale–Napoli meccs balhéjára

A hivatásos labdarúgók nemzetközi szakszervezetével együtt elítélik a rasszista botrányt.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) és a hivatásos labdarúgók nemzetközi szakszervezete (FIFPro) közös közleményben ítélte el a szerdai Internazionale–Napoli olasz bajnokin történt rasszista botrányt.

A két szervezet pénteken nagyon aggasztónak és elfogadhatatlannak nevezte a történteket, és rávilágított, hogy az illetékesek – vagyis a játékvezetők – nem tartották tiszteletben az UEFA széles körben elismert háromlépéses rasszizmusellenes protokollját.

Ennek lényege, hogy a bírónak első lépésként meg kell állítania a játékot, és a helyi műsorközlő segítségével kérnie kell a nézőktől, hogy haladéktalanul fejezzék be a rasszista bekiabálásokat. Amennyiben ezek mégsem szűnnek meg, ésszerű időre fel kell függesztenie a mérkőzést, ilyenkor a hangosbeszélőn keresztül ismét figyelmeztetik a szurkolókat, a csapatok pedig bevonulnak az öltözőbe. A harmadik, egyben utolsó lépés a meccs félbeszakítása, vagyis idő előtti lefújása.

Szerda este Kalidou Koulibalyt, a Napoli 27 éves, színesbőrű középhátvédjét a lelátóról majomhangokkal hergelték, majd miután egy visszahúzásért sárga lapot kapott, megtapsolta a bírót, aki ezért a 81. percben kiállította. Az esetnek nagy visszhangja lett, még Cristiano Ronaldo is reagált rá.

Carlo Ancelotti, a Napoli vezetőedzője elmondta, a szövetségi ellenőrt háromszor kérték a mérkőzés ideje alatt, hogy szakítsa félbe a játékot, ehelyett csupán a helyi műsorközlő figyelmeztette a vétkes szurkolókat. A szakvezető hozzátette, ha a jövőben hasonló eset előfordul, a nápolyiak levonulnak a pályáról.

A FIFPro és az UEFA a zéró tolerancia jegyében leszögezte, hogy a faji alapú megkülönböztetést tartalmazó daloknak, rigmusoknak nincs helyük a futballban, másrészt támogatásukról biztosították az olasz labdarúgó-szervezeteket a rasszizmus elleni küzdelemben.

Mindkét szervezet örömmel fogadta az olasz szövetség gyors cselekvését, hiszen a csütörtöki fegyelmi döntés értelmében az Internazionalénak a következő két hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátszania, a harmadikra pedig szektorbezárást rendeltek el.

Az esetet csütörtökön a FARE (Football Against Racism in Europe, Futball a rasszizmus ellen Európában) elnevezésű szervezet, és Európa-szerte számos futballista is elítélte.

Címlapkép: AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.