Nemzetközi foci

Ramosnak nem tetszett, hogy kifütyülték a klubvébé-döntőben

Haragszanak rá a szurkolók.

Mint beszámoltunk róla, a Real Madrid sima győzelmet aratott az el-Ajn elleni klubvilágbajnoki döntőben (4-1), így sorozatban harmadszor nyerte meg a kontinensek legjobbjainak kiírt tornát.

A finálé azonban nem volt balhémentes: előbb Sergio Ramos kapott hangos fújolást minden labdaérintéséért, majd a lefújás után két Real-sztár akadt össze a pályán a kamerák előtt.

A spanyol sajtó szerint Ramos a Mohamed Szalah elleni, Bajnokok Ligája-döntőben elkövetett alattomos szabálytalansága miatt kapott ilyen fogadtatást a szurkolóktól, akik továbbra sem felejtik az esetet – a madridi csapatkapitány reagált ezekre a megnyilvánulásokra:

A fütyülés érthetetlen volt. Úgy gondolom, tisztelni kellene a futball szereplőit

– jegyezte meg Ramos a TVE-nek, majd a csapat szereplésének rövid értékelésével folytatta:

Minden sorozatban jól teljesítünk. A Real Madrid nem halott, végül minden címért harcban leszünk.

Kiemelt kép: Karim Sahib/AFP

Olvasói sztorik