Nemzetközi foci

Zidane már igent mondott az új csapatának – sajtóhír

A francia szakember nem Manchesterbe, hanem Torinóban költözik. Allegri eközben Real-edző lehet.

A Juventus FC korábbi sportigazgatója, Luciano Moggi egészen elképesztő edzőkeringőt vázolt fel: a szakember szerint Max Allegri nyáron a Real Madrid irányítását veheti át, míg a torinói kispadot így Zinedine Zidane örökli meg.

Mint ismert, hét elején a Manchester United elköszönt Jose Mourinhótól, akit ideiglenesen Ole Gunnar Solksjaer követett a kispadon. Nemzetközi sajtóhírek szerint nyártól igazi nagyágyú veheti át a manchesteriek irányítását, Zidane-t pedig továbbra is nagy várományosként emlegetik. Az olasz sajtó szerint ugyanakkor kizárható, hogy a francia szakember Angliába költözik, mivel már igent mondott a Juventusnak.

Minderről elsőként Moggi egy olasz televíziós műsorban beszélt.

Mint ismert a madridiak már nyáron szerették volna Allegrit a Real kispadjára ültetni, aki azonban nemet mondott, így – az azóta már kirúgott – Lopeteguit nevezték ki a spanyol sztárcsapat edzőjének.

Zidane Torinóban tér vissza a kispadra? – fotó: FRANCK FIFE / AFP

címlapkép: VI Images via Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik