Nemzetközi foci

Végleg elfogyott a római szurkolók türelme

Az elnök ellen fordultak.

Tavasszal még Bajnokok Ligája-elődöntős volt az AS Roma, az új idényben viszont rendkívül hullámzóan teljesít, legutóbbi öt tétmérkőzéséből például egyet sem tudott megnyerni, három vereség mellett csupán két döntetlent produkált.

A szurkolóknál betelt a pohár, James Pallotta klubelnök ellen fordultak, és nehezen félreérthető üzenetekkel lepték el az olasz fővárost:

Pallotta takarodj!

Mivel az üzenet egy este alatt rengeteg helyre kikerült Rómában, egyértelműnek tűnik, hogy a különböző ultracsoportok összefogtak és kampányt szerveztek a tulajdonos megfúrására.

A közelmúltbeli rossz eredmények mellett elsősorban azért dühösek rá, mert rendszerint eladja a csapat legtehetségesebb játékosait, például Radja Nainggolant, Mohamed Szalah-t, Alisson Beckert és Kevin Strootmant.

A rómaiak vasárnap este a Genoa csapatát fogadják, vélhetően eléggé feszült hangulatban, sőt amennyiben most sem nyer a csapat, valószínűleg elköszönnek Eusebio Di Francesco vezetőedzőtől.

nyitókép: forzaroma.info

Olvasói sztorik