Nemzetközi foci

Nem hallgattak a Hertha játékosai Dárdai Pálra

A szünetben figyelmeztette őket, mindhiába...

Dárdai Pál vezetőedző csapata, a Hertha BSC 2-1-re kikapott a VfB Stuttgart vendégeként a német bajnokság 15. fordulójának szombati játéknapján.

A berliniek a harmadik egymást követő győzelmükre készültek, és a szünetben még 1-0-ra vezettek.

A játék már az első félidőben sem volt valami szívderítő, de egy bizonytalan ellenféllel szemben vezetést tudtunk szerezni. A szünetben figyelmeztettük a játékosainkat, elmondtuk nekik, hogy a hazaiak mindent mozgósítani fognak. Egy ellentámadást kellett volna befejeznünk sikeresen, be kellett volna lőnünk a második gólunkat, de nem használtuk ki a pillanatot. Aki látta a második félidőt, tudja, hogy a Stuttgart megérdemli a győzelmet ‒ nyilatkozta a lefújás után Dárdai Pál.

A magyar edző hozzátette, ők hozták fel az ellenfelet, mert egyetlen játékosuk sem vette át az irányítást, középen kevésnek bizonyultak.

Az első félidőben mindent irányítottunk, a másodikban semmit. El kell fogadnunk, hogy ilyen az élet. Két fontos meccsünk van, és még négy pontot szeretnénk szerezni karácsonyig ‒ szögezte le.

nyitókép: Jürgen Schwarz/Bongarts/Getty Images

Olvasói sztorik