Nemzetközi foci

Marko Nikolics szomorú az EL-búcsú miatt

A Vidi mestere ennek ellenére büszke játékosaira a Chelsea elleni teljesítmény után.

Az Európa Liga utolsó csoportkörében a Mol Vidi FC 2-2-es döntetlent játszott a Chelsea FC-vel. Ezzel eldőlt, hogy a magyar csapat számára véget ért a menetelés a nemzetközi kupasorozatban, hiszen a fehérvári gárda az EL-csoport harmadik helyén zárt. Eközben ellenfelet kapott a magyar válogatott is – mutatjuk, kivel csapnak össze a Rossi-fiúk.

A találkozó után Marko Nikolics így értékelt a londoni sztárcsapat elleni találkozót.

Büszke vagyok a fiúkra, nagy csapat ellen játszottunk, nyerhettünk volna ma este. Jó és bátor volt a srácok hozzáállása. Jó értelemben merem mondom, hogy nem tiszteltük a pályán a az ellenfelet és kiscsapatként is ilyen szép eredményt tudtunk elérni, sajnos ez a továbbjutáshoz nem volt elég. A félidőben tudtuk már, hogy áll a PAOK–BATE mérkőzés… Sok emlékezetes pillanatunk volt az EL-ben, nem is tudnék csupán egyet kiemelni. Szomorú vagyok, hogy nem jutottunk tovább, de hasonló mentalitással kell továbbhaladnunk, nem elégedhetünk meg ennyivel. Erős, nehéz csapatban szerepeltünk, a kvartettből pedig csak mi tudtunk pontot szeretni a Chelsea ellen, büszkék lehetünk

– fogalmazott a Vidi mestere. 

A Vidi pontot szerzett a Chelsea ellen – fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

címlapkép: TF-Images/Getty Images

Olvasói sztorik