Nemzetközi foci

Máris megtalálták a lemondott szövetségi kapitány utódját az írek

Mick McCarthy visszatér a csapat élére, a hét végén Dublinba érkezik tárgyalni.

Mick McCarthy tizenhat év után ismét az ír válogatott szövetségi kapitánya lesz, közölte az ír közszolgálati televízió (RTE). Az RTE azzal egészítette ki információját, hogy az 59 éves szakember a hét végén Dublinba érkezik, majd tárgyal az ír szövetség (FAI) vezetőivel szerződésének részleteiről.

McCarthy 1996 és 2002 között irányította az ír válogatottat, amellyel a dél-koreai, japán közös rendezésű világbajnokságon bejutott a nyolcaddöntőbe, és ott csak büntetőpárbajban maradt alul a spanyolokkal szemben.

A szakember – akinek első csapata a Millwall volt – 2002 novemberében lemondott szövetségi kapitányi posztjáról, azt követően klubcsapatoknál, a Sunderlandnél, a Wolverhampton Wanderersnél, valamint legutóbb az Ipswich Townnál dolgozott, utóbbitól hat év után áprilisban távozott.

Az ír válogatott eddigi szövetségi kapitánya, Martin O’Neill – és segítője, Roy Keane – azt követően mondott le, hogy a nemzeti együttes nagyon gyengén teljesített, és hétfőn 0-0-s dániai döntetlennel zárta a Nemzetek Ligája csoportküzdelmeit.

Az NL B osztályából így győzelem nélkül esett ki a válogatott. Az ír szövetség szerdán jelentette be a csapatot öt éven át irányító edzőpáros távozását.

Címlapkép: AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik