Nemzetközi foci

A játékok mellett a gyorskajával is meggyűlt a baja Dembélének

Sajtóhírek szerint a spanyol sem megy még olyan jól a Barcelona játékosának.

Nem áll jól a szénája Ousmane Dembélének az FC Barcelonánál: nemrég edzést hagyott ki, amit játékfüggőségével kezdtek magyarázni, s a többi között emiatt is a klub korábbi ikonja, illetve jelenlegi klasszisa is kiosztotta.

A közel 150 millió euróért igazolt játékoson ráadásul további súlyos tízmilliókat is bukhat a klub, amennyiben a válás mellett döntene – azonban teljesítménye miatt egyre inkább azt hallani, a Barca hamarosan megválhat reménységétől.

Ráadásul most a Goal.com is megtalálta a játékost: a lap egy névtelen forrására hivatkozva azt írja, Dembélé háza körül megszámlálhatatlanul sorakoznak a gyorséttermi ételes dobozok, míg egy haltál, melyet az informátor szerint egy szakács készíthetett össze, a szemétben kötött ki. A csapatba illeszkedését tovább nehezíti, hogy még mindig nem beszél elég jól spanyolul, annak ellenére, hogy 2017 augusztusa óta erősíti a klubot.

Kiemelt kép: Oscar Barroso/Spain DPPI/DPPI/AFP

Olvasói sztorik