Nemzetközi foci

Címlapon hozza a katalán sajtó: De Ligt és De Jong a Barca első számú kiszemeltjei

Ha mindkettejüket bezsebelné, az közel 150 millió euróba kerülne.

Lassan nem telik el úgy nap, hogy a Barcelona kapcsán ne merülne fel Matthijs De Ligt és Frenkie De Jong neve, mint a csapat következő potenciális sztárjai. A Sport és a Mundo Deportivo is szinte tényként közli, hogy a katalánok bizony versenyben vannak a holland tehetségekért, csakhogy mindkét sportnapilap a másik sztárt írja első számú kiszemeltnek.

A Sport szerint De Ligt a Barcelona fő célpontja, hiszen a klub vezetői főként a védelem megszilárdítására törekszenek. Ráadásul a 19 éves hátvéd akár még Gerard Piqué méltó utódja is lehet, de ezért mélyen a zsebébe kell nyúlni a Barcának, hiszen a hírek szerint 70 millió euró körül taksál az ő ára.

Ezzel szemben a Mundo Deportivo De Jongot tartja igazi befutónak. Az Ajax játékosában az a legszebb, hogy mind a védelemben, mind a középpályán abszolút bevethető. Könnyen lehet, hogy Sergio Busquets „szerepét” veheti majd át, de honfitársához hasonlóan ő is 70 millió eurójába kerülhet a katalánoknak.

Nemrég Lionel Messi is leadta a „rendelését”, négy világsztárt szeretne csapattársnak, ám a két holland közül, csak az egyik került fel az argentin listájára.

A két címlap – Fotó: eurobarca

Címlapkép: Geert van Erven/Soccrates/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.