Nemzetközi foci

Edzője elmesélte, Aubameyang hogyan tüntetett az Arsenalért

Mindenképpen el akart igazolni Dortmundból.

Évről évre felbukkan egy-egy tehetség a Borussia Dortmundnál, azonban a klub nincs könnyű helyzetben a megtartásukkal: néhány éven belül vagy a nagy rivális Bayern München csap le a feltörő csillagokra, vagy éppen valamelyik külföldi rivális „rabolja le” a német együttest.

Ha már tehetségek: azt olvastad, kit nézett ki magának a Real Madrid?

Hasonló helyzet állt elő legutóbb Pierre-Emerick Aubameyang átigazolásánál is – az angol Arsenal kezdett érdeklődni a gólerős játékos iránt, akit aztán nem is tudott megtartani a klub. Az együttes akkori vezetőedzője, Peter Stöger most elmesélte, hogyan zsarolta ki január végi eladását a gaboni támadó.

Nem hagyott más lehetőséget. A hét négy napján kiválóan edzett. Azonban, hogy nyomatékosítsa az átigazolási akaratát, kihagyta a meccsek előtti csapatmegbeszéléseket, és az utolsó edzésen már nem volt hajlandó futni. Mindent megtettünk, hogy még legalább fél évig maradásra bírjuk, de Auba nem akarta ezt

– idézi Peter Stöger Bildnek adott nyilatkozatát az Independent.

Stöger 2017 decemberében vette át a Borussia irányítását, másfél hónapot dolgozhatott együtt a Londonban is remekelő csatárral. A szakvezetőnek nem tartott sokáig a dortmundi megbízatása: 2018 májusában hivatalossá vált, hogy nem hosszabbítják meg fél évre szóló szerződését.

Kiemelt kép: dpa/AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.