Nemzetközi foci

Kádár újabb nyílt levelet írt, játszana a Sahtar ellen

A magyar válogatott védő úgy érzi, a másik klub játékosát több jog illeti meg.

A hét elején a Rangadó is beszámolt Kádár Tamás nem mindennapi nyílt leveléről, amit az Ukrán Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának címzett, miután a testület úgy ítélte meg, hogy a magyar védő a Vorszkla elleni bajnokin le akarta köpni a játékvezetőt – ide kattintva újra megnézheted a magyar válogatott játékos megdöbbentő viselkedését –, ezért eredetileg két bajnokira és egy kupatalálkozóra eltiltották – később ez két bajnokira módosult.

A Dinamo Kijev játékosa számára így jelenleg már csak egy meccset kell kihagynia, ám ez a találkozó éppenséggel a szezon legnagyobb rangadója lesz szombaton a Sahtar Doneck ellen, a védő pedig ismét elégedetlenségének adott hangot.

Nagyon rövid leszek. Úgy érzem, az ukrán labdarúgás egyenlő jogú tagjaként megilletne annyi tisztelet, hogy legalább válaszoljanak a korábbi levelemre. Valószínűleg a zsúfolt napirendjük nem tette lehetővé önöknek. Ettől azonban mégsem vesztettem el a reményt, hogy esetleg a következő ülésükön foglalkozni fognak az ügyemmel. Szeretném megismételni, hogy véleményen szerint igazságtalanul tiltottak el három mérkőzésre, mindazonáltal kész vagyok letölteni a büntetésemet. Valamit azonban szeretnék megjegyezni. Az ukrán labdarúgás két legerősebb klubja, a Sahtar és a Dinamo Kijev találkozója megérdemelné, hogy mindkét klub a legerősebb összeállításában lépjen pályára – írja a levelében Kádár.

A magyar válogatott labdarúgó ismét felhozott példának egy korábbi esetet, amikor is a Sahtar brazil védőjét, Ismailyt három meccs helyett csak kettőre tiltották el agresszív viselkedés miatt azzal az indokkal, hogy a doneckieknek éppen a Dinamo ellen következett mérkőzésük.

Nem értem az okát, miért kellene az én esetemet másképpen elbírálni, vagy az egyik klub játékosát miért illeti meg több jog, mint a másikét – fakadt ki Kádár.

címlapfotó: SERGEI SUPINSKY / AFP

Olvasói sztorik