Nemzetközi foci

Bolt nem lesz a Mariners játékosa, Európából érdeklődnek iránta

Nem tudott megegyezni az ausztrálokkal.

Távozik az ausztrál élvonalbeli Central Coast Mariners csapatától Usain Bolt nyolcszoros olimpiai bajnok jamaicai sprinter, mert nem tudtak megállapodni a szerződtetéséről. Ezt Mike Charlesworth klubtulajdonos jelentette be pénteken.

Kiemelte: annak ellenére, hogy nem sikerült elérni, hogy Usain Bolt náluk folytassa sportpályafutását, nagyon izgalmas volt az a nyolc hét, amit az olimpiai bajnok, világcsúcstartó futó velük töltött.

Nem vicc: komoly esély van rá, hogy Bolt a magyar kirakatcsapatban köt ki!

A 32 éves sztár leigazolásához támogatókat is keresett a klub. A világ egyik legsikeresebb atlétája tavalyi visszavonulása óta hangoztatja, hogy futballistaként szeretné folytatni. Szóba került már Németország, a Dél-Afrikai Köztársaság és Norvégia is, végül augusztusban az ausztrál csapatnál állt edzésbe.

Bolt felkészülési mérkőzéseken is pályára lépett, és bár az egyiken két gólt szerzett, számos kritika érte a teljesítményét. Mike Mulvey vezetőedző a két hete úgy fogalmazott, jelenlegi formája miatt nem tud helyet biztosítani a csapatban Boltnak.

A klubnál elmondták, komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt hetekben, és törekszenek rá, hogy több intenzív egyéni edzést és játékidőt biztosítsanak számára, de utóbbira bajnoki meccseken egyelőre nem kerülhet sor.

Bolt korábban visszautasította a máltai Valletta FC két évre szóló szerződésajánlatát, de más európai klubok továbbra is érdeklődnek iránta, egy igazi sztárcsapattal is szóba hozták.

Címlapkép: AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik