Nemzetközi foci

Ideiglenes vezetőedzője lesz a Real Madridnak – sajtóhír

Lopeteguit nem marasztalják, Conte (még) nem jön, így Solari meccselhet szerdán.

A spanyol Marca szerint eldőlt, hogy a következő hetekben Santiago Solari, a Real Madrid tartalékcsapatának vezetőedzője veszi át a felnőtt együttes irányítását – a vezetőség akár már hétfőn bejelentheti Julen Lopetegui vezetőedző menesztését.

Solari már a szerdai, Melilla elleni kupameccsen megkapja a lehetőséget – igaz, erre még nem vele kezdte meg a felkészülést a csapat.

A portál azt írja, az edző kinevezése két hétre szól, ennyi idő alatt találhatja meg a végleges megoldást a vezetőedzői posztra az elnökség – addig Solari irányít a már említett Melilla elleni kupameccsen, a Valladolid elleni bajnokin, a Plzen elleni Bajnokok Ligája-találkozón, illetve a Celta elleni bajnokin is.

Hozzáteszik, a fenti találkozókat egyhetes válogatott szünet követi, így a vezetőknek három hét áll rendelkezésére, hogy új edzőt találjanak, azonban a liga szabályai csak 15 napig engedélyezik az ideiglenesen kinevezett tréner foglalkoztatását – így az is elképzelhető, hogy végül Solarit nevezik ki az első csapat élére.

Mint jeleztük, Antonio Conte az első számú jelölt, azonban vele megrekedtek a tárgyalások, így Solari mellett egy újabb nevet dobott be a sajtó, mint Lopetegui-utód.

Kiemelt kép: AFP

Olvasói sztorik