Nemzetközi foci

Nem csak Messi hiányzik majd a Barcelonából az El Clásicón

A katalánok vezetőedzője keretet hirdetett a rangadóra.

Kihirdette 19 fős keretét a Real Madrid elleni, vasárnap délutáni rangadóra Ernesto Valverde, az FC Barcelona vezetőedzője.

A klub honlapja szerint két középpályás, Sergi Samper és Carles Alená játékára nem számít a mester, Lionel Messi, Samuel Umtiti és Thomas Vermaelen viszont sérülés miatt nem léphet pályára.

Az FC Barcelona szombati sajtótájékoztatóján a vezetőedző megjegyezte, az El Clásico sokféle nézőpontból játszik rendkívül fontos szerepet: taktikailag, érzelmileg és a felkészülés szempontjából is.

Hozzátette, az ellenfél pillanatnyi helyzete ilyenkor nem számít, hiszen ő azt várja, hogy a szombati lesz a legjobb Real Madrid a szezonban.

Minél inkább sebzett a Real Madrid, annál veszélyesebb. Jó játékosokkal és erős védelemmel rendelkeznek, nagyszerű csapat. A saját játékunkat kell játszanunk, mert ez tesz minket erősebbé ‒ nyilatkozta.

Lionel Messi elvesztésével kapcsolatban elmondta, hogy az Internazionale ellen a csapat már tett egy lépést előre, de vasárnap még jobb teljesítményt vár.

A Rangadó elvesztésével rég nem látott mélységbe zuhanhat a Real Madrid, erről ide kattintva olvashatsz!

nyitókép: Jeroen Meuwsen/Soccrates/Getty Images

Olvasói sztorik