Nemzetközi foci

Conte vagy Mourinho? Courtois kifakadt az öltözőben

Egyáltalán nem szívleli egyik jelöltet sem.

Mostanában egyre gyakrabban kerül elő a sportsajtóban Julen Lopetegui jövője, egyszer arról hallani, hogy továbbra is bíznak benne és maradhat a Real Madridnál, ám erre jött szinte cáfolatként, a „galaktikusok” megegyeztek Antonio Contéval, miközben José Mourinho neve is felmerült potenciális befutóként.

Ezek hallatán az El País információi szerint Thibaut Courtois elképesztő módon kiakadt, azt mondta csapattársainak – magas hangszint mellett –

Ezt nem hiszem el.

A belga kapus még hozzátette, ő az egyetlen a csapatnál, aki már mind Contéval, mind Mourinhóval is együtt dolgozott, és pont azért ment el Londonból, mert elege volt az olasz trénerből.

Időközben Courtois kijelentette, semmi sem igaz abból, amit az El País leírt, jogi útra fogja terelni a dolgot.

Nem elég az edzőkérdés, még a „galaktikusok” szupersztárja is belengette, szívesen távozna a Paris Saint-Germainbe.

Címlapkép: David Ramos/Getty Images

Olvasói sztorik